• koncertek mindegy, hogy

    koncertek mindegy, hogy

    2015-től volt egy elég intenzív koncertre járós időszak az életemben. nagyrészt hiperkarma vagy bérczesi róbert egyszálgitátors koncertekre jártunk egy barátnőmmel, de olyan sokszor és annyira az első 2 sor valamelyikében, hogy egészen biztosan éreztem, bérczesi robi felismert már minket látásból.

    ez annyira így lehet, hogy volt egy este, amikor az egyik egyszálgitáros koncertje után – magam sem tudom, miért – megszólítottam, legnagyobb meglepetésemre pedig leült mellém és elkezdtünk beszélgetni. életem legszürreálisabb élménye volt, és egyben az egyik legspirituálisabb is, mert olyan dolgokat mondott, amikre azon a napon a legnagyobb szükségem volt. erre persze csak később jöttem rá.

    legnagyobb koncertélményem viszont mégsem hiperkarma, hanem az a 2 szigetes kasabian koncert, amiken ott voltam. sajnos 2015-ben ismertem csak meg őket, abban az évben addig szuggeráltam őket a távolból, hogy jöttek. aztán 2017-ben ismét. elég fájdalmas, hogy ennek is 10 éve lesz jövőre, de ugye, ki számolja…

    és hogy ebből a két koncertből melyikre mondanám, hogy az volt a leg? nem tudom. tényleg. mindkettő másért volt különleges, de egészen máhogy éltem meg őket.
    2015-ben először voltam nemcsak kasabian koncerten, hanem a szigeten is, így leginkább sokkolódtam az élménytől és csak álltam és nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. csodás volt, de lefagyasztott az egész.

    2017-ben teljesen ellentétes volt a hatás, végigtomboltam az egészet, nagyjából azt levágtam a tömegben, amit ők a színpadon, és mivel eléggé hátul álltunk, ott igencsak kilógtam a sorból. minden dalt, az újakat is első szótól az utolsóig énekeltem (ordítottam), mindet végigtáncoltam, annyira, hogy egy srác meg is állt és emelte poharát a produkciómra, sőt, 1 szám erejéig még fel is vett a nyakába, miután látta, hogy egyébként semmit nem látok a színpadból.

    voltak még kiemelkedő koncertek az életemben. pl. a 2016-os placebo koncert, 2021-ben 2 gót buli (lebanon hanover és boy harsher), amit azelőtt sose gondoltam volna, sting koncert az arénában (és a felvonulási téren még 2004-ben), ivan & the parazol koncertek, shakira koncert, illetve elég sok koncz zsuzsa koncert, meg néhány bródy, bár ezekből kevesebbre mentem volna, ha nem anyut kísérem el. ezeken kívül az „istván, a király” szinte minden feldolgozását is élőben láttuk.

    ha végiggondolom az összes bulit, amin voltam, volt köztük nagy helyszín, kicsi, ülős és állós és igazából nekem teljesen mindegy a forma, csak a tartalom érdekel. összességében azt tudom mondani, hogy azokat a koncerteket élvez(t)em mindig a legjobban, ahol ismer(t)em az összes dalt és kb. fejből tudom a szövegeket. szöveg-centrikus vagyok és ha ez nincs így, úgy érzem, nem is illek oda, mert nem szeretem eléggé az adott bandát/előadót. néha érzem, hogy ez valószínűleg túlzás, de én így működöm.

    és hogy van-e olyan banda vagy előadó, aki(k)nek minden koncertjére elmennék? igen, valószínűleg csodás lenne minden kasabian koncerten ott lenni.

    kapcsolódó hívószó

  • bookmark queen

    bookmark queen

    mindent könyvjelzőzök. mindent. ami kicsit megfog, érdekel, azt rakom is könyvjelzőbe. mindegy, hogy ez egy netes cikk vagy videó, aminek érdekel a témája (mostanság a net és főleg szoc.média káros hatásairól szólók érdekelnek a legjobban), vagy egy konkrét könyv (aminek megfog a címe, a borítója, vagy épp a szerzője), amit aztán veszek fel a to-read listámra. de lehet ez simán csak egy poszt is facebook-on hosszabb témáról. tényleg, bármi érdekel, rakom is el.

    és hogy ezeket a könyvjelzőket valaha megnyitom-e újra? szoc.médián nem, ott gyűjtögetek csak, mint egy mókus, mert az az illúzióm, hogy így meglesz, ha kell (sosem kell). a cikkek egy ideig nyitva vannak safariban a telefonon és idővel vagy elolvasom, vagy átküldöm magamnak mailben és később elolvasom. de néha a safari egyszerűen megunja 200+ lapnál és hopp, becsuk mindent. jártam már így. 2x is. nem örültem.
    youtube-videókkal sem jobb a helyzet, ott minden alkalommal megállapítom, hogy kellene több lejátszási lista téma szerint, mert a „watch later” lista aljára már el sem látok…

    viszont a könyvekkel vagyok a legbarátibb. ami a to-read listámra felkerül storygraph-on, az előbb-utóbb kiolvasásra kerül. igaz, sokszor beelőz egy könyvet 3 másik, de eléggé hangulatfüggő, mit van kedvem épp olvasni. vannak műfajok, amik bármikor jöhetnek és van, ami hirtelen felindulásból nagyon elkezd érdekelni és beelőz minden mást. de ez azt hiszem, mindenkinél így lehet.

    néha (?) zavar a káosz és azt érzem, ki kéne szórni minden könyvjelzőt, rendet tenni, de aztán nem teszem meg. talán majd egyszer…

    kapcsolódó hívószó

    u.i.: nem tudom, mi ez a kattanás nálam, hogy angol címeket adok egy magyar nyelven írt bejegyzéshez, de talán majd kinövöm. vagy skizofrén vagyok.

  • blank page

    blank page

    ülök a gép előtt, a kurzor idegesen és sürgetően villog, hogy írjak már valamit. persze lehet, csak én érzem idegesnek és sürgetőnek. akárhogy is, ez egy tiszta lap. valójában annyira tiszta lap, hogy ennél tisztább nem is lehetne…

    mert hogy itt ülök az új blogom első bejegyzése fölött. az új blogomén, ami már saját tárhelyen, saját domain névvel – amikért ezúton is köszönet egy nagyvonalú és kedves ismerősnek – készül, emiatt komolyabb, mint az eddigi próbálkozások. komolyabban is illene vennem. jól meg is kellett fontolnom, belevágjak-e. húztam-halasztottam, de úgy döntöttem: belevágok.

    az elhatározásban nagy szerepe volt a hivoszo.hu-nak is, ami keretet adna az írkálásnak, és ez most emiatt is tiszta lap. mindig szerettem volna írni, sokszor neki is futottam, de mindig abbamaradt a dolog, mert nem volt határidő, néha téma sem, így semmi nem volt, ami „rákényszerített” volna az írásra. közben szeretnék többet írni, hogy ebben is fejlődjek. van-e erre jobb módszer a hívószónál? szerintem nincs. de ennyit akkor a blogomról.

    a tiszta lapról egyébként nekem is – mint mindenkinek – az újrakezdés jut eszembe, amiről pedig az, hogy valamiért szeretjük valamihez igazítani: január elseje, minden hónap elseje, a hét első napja, a nap eleje. bármibe fogunk, azt szeretjük így időzíteni. pedig mivel ér kevesebbet bármilyen időpont? jó és felszabadító lenne valahogy átlépni ezeken és elengedni azt a tudattalan törekvést, hogy ha az ember valamibe bele akar kezdeni, valaminek a kezdetét meg kell hozzá várnia.

    legyen erre jó példa ez a blog-kezdés és bejegyzés, ami egy random csütörtök délután született. mert mindent bármikor el lehet kezdeni. na meg, mindjárt lejár a válaszadásra szánt határidő.

    kapcsolódó hívószó