megváltoztatható-e a múlt?

írta:

ha valaki azt kérdezné tőlem, életem melyik óráját tekerném vissza, nem onnan fognám meg a dolgot, ahonnan legtöbben. nem egy emlékbe mennék vissza. pedig vannak olyan dolgok, amiket talán jó volna újraélni…

mint például az első karácsonyunk, miután ide költöztünk. 4 éves voltam, és egy kis seprűkészletet kaptam. a legolcsóbb, legyegyszerűbb játékom volt, a legszebb emlékem mégis ehhez kapcsolódik. mert azon a szentestén együtt játszottunk: anyu, apu, én. nem volt semmi, csak az együtt töltött idő, a nevetés, az önfeledt óra. vagy órák. nehéz megítélni, gyerekként pedig minden hosszabb időnek tűnik. ez volt szerintem az egyetlen alkalom, mikor azt éreztem, hogy a szüleim szeretik egymást és engem. ott viszont éreztem és elhittem ezt. azóta is ilyen karácsonyra vágytam, ennek ígéretével vártam az újabbakat. de többé sosem lett ilyen.

vagy választhatnám az utolsó jó emléket apámmal, mikor hármasban elmentünk a ligetbe, mint egy család, csónakáztunk, aztán apámmal fociztunk, együtt voltunk. nem volt persze ez már bőven önfeledt, apám akkor már elég keményen ivott, ez pedig azon ritka alkalmak egyike volt, amikor józan volt. azt pedig akkor még nem tudtam, hogy talán az utolsó alkalom. egy hónap múlva ugyanis meghalt. amiért újraélném kicsit az itteni egyik órát, az ez a tudás. hogy most már tudom: az volt az utolsó ilyen. amikor benne voltam, mégsem volt olyan jó: amikor fociztunk, odajött egy kisfiú és nem szerettem volna, hogy ott legyen. azt akartam, hogy apám csak rám figyeljen, mert olyan kevés jutott nekem így is belőle. nem akartam megint valakivel megküzdeni érte, ha épp a piával nem kellett. ahogy egyre inkább visszagondolok, lehet, ezt mégsem élném újra.

foghatnék persze egy koncertet is, több olyan van, amit szívesen újraélnék, leginkább talán életem legmeghatározóbb koncertjét élném újra, a 2015-ös kasabian sziget-koncertet. az első egy óra elég is lenne, a csoda úgyis akkor történt meg.

viszont ahogy írok ezekről, valamilyen szinten újra is élem őket, velem vannak, bennem vannak, így ha nem is teljesen, de valamelyest újraélhetőek emlékezéssel. ráadásul nem változtatna semmin az újraélésük. a 4 éves kori emlékem újraélésével nem változna meg a gyerekkorom, ahogy az utolsó ligetes délután sem mentette volna meg apámat. ugyanígy meghalt volna. mert meg akart halni. erre is később jöttem rá.

kicsit depresszív lett ez az írás, így most át is térek arra, mit élnék akkor ezek helyett újra, ha tehetném. van egy óra az életemben, ahova ha visszatekerhetném az életem és máshogy döntenék, talán az azóta tartó egész életem megváltozna. kicsit nehéz erről írni túl sok konkrétum nélkül, de azért megpróbálom.

volt az életemben egy momentum, amikor megtörténhetett volna egy nagy találkozás. valakivel, akivel biztosan tudom, hogy találkoznom kell, de a hely és az idő eléggé ellenünk dolgozik. történt egyszer, hogy én éppen eléggé kétségbeesett voltam és eldöntöttem a racionális elmémmel, hogy nincs esélyünk azon a napon találkozni. otthon maradtam és mivel fizikailag fáradt és mentálisan kimerült voltam, lefeküdtem aludni. de nem ment az alvás, nagyon ideges voltam mégis valamiért és nem tudtam lenyugodni. ekkor még mindig nem jöttem rá, hogy ez egy jel magamnak magamtól, hogy induljak el otthonról. nem mentem sehova, és nem történt meg a találkozás. aztán már estére kiderült, hogy ha elmentem volna oda, ahova egyébként mentem volna, ha nem győzöm meg magam az ellenkezőjéről, esélyünk lett volna a találkozásra.

ha nem is kísért a dolog, de azóta is sokszor eszembe jut, hogy talán saját magam szabotáltam azon a napon. persze hiszek abban is, hogy vannak rossz időpontban történő találkozások, amik talán többet ártanak, mint használnak, én pedig akkoriban nem voltam jól lelkileg. mégis… a lelkem valamiért azt akarta üzenni, hogy menjek.
igaz, arra sincs garancia, hogy ha elindulok, találkozunk és lehet, csak még inkább padlóra kerültem volna, ha elkerüljük egymást… de jó lenne, ha újra megpróbálhatnám.

több év eltelt már azóta és szeretném azt hinni, lesz még esélyem. esélyünk. hogy ezekre az évekre szükségem, szükségünk volt. de minden eltelt évvel nehezebb ebben hinni.
szóval én ezt az órát élném újra. mert azt hiszem még egy máshogy végződő találkozás is jobb lett volna, mint ez, ahol most vagyok. de talán csak túl sötéten látom ma a dolgokat…

kapcsolódó hívószó

hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük