bezzeg régen…

írta:

nem vagyok még annyira idős, mint amennyiszer igaznak érzem ezt a mondást az utóbbi időben. valószínűleg ennek az az oka, hogy az én generációm idejében annyit változott a világ, mint az elődeinknek kétszer ennyi idő alatt. őrült rohanásban van a technika fejlődése, de hogy ez jó-e nekünk, embereknek? aligha.

most a szoc.média káros hatásait nem érintem mélyen, mert hosszadalmas lenne, az viszont tény, hogy már rég nem az a fontos, hogy az internet összekössön. ezt ígérték pedig nekünk. és mi el is hittük. ehhez képest mi van ma? vitatkozhatunk egy vadidegennel nyékládházáról azzal kapcsolatban, ami nem is érint egyikünket sem. ráadásul akármerre nézünk, csak a vitatkozás, a konfliktus. mert ez pörgeti az algoritmust és lassan azt érezzük, hogy mindenki utál mindenkit. szép új világ.

napról napra jobban gyűlölöm a mai internetet, azt, amivé ez az egész korcsosult: gátlástalan cégek játszóterévé, ahol minket, mint ostoba kísérleti egereket, folyamatosan használnak és kihasználnak. nincs már mondanivaló, nincs egyediség, csak unalmas posztok, fröcsögés és hirdetések mindenfele. mi pedig mégsem tudjuk letenni. vagy ha igen, hatalmas önuralom kell hozzá. de erről majd máskor.

sokszor gondolok mostanság a „régi szép időkre”. a 2000-es meg 2010-es években még az internetre menekültem a valós világban lévő idióták elől, mára viszont már a netről kell a valós világba menekülnöm nekem és mindenkinek, aki nem akar megbolondulni.
évekig meghatározó volt számomra, hogy fórumokon lógtam, hosszú leveleket váltottam emberekkel, akiket csak netről ismertem, mégis úgy érzem, hogy jobban meg lehetett ismerni egymást, mint manapság a szoc.médián, mert a levelekben el lehetett mélyülni.

és milyen lenne számomra az ideális internet?
ott kezdődik, hogy nincs mindig kéznél, nem lógunk rajta 0-24-ben. van, aki ezt így csinálja, de ezt nem elszigetelten kéne pár embernek detox címszóval, hanem így kellene újra berendezkednünk. kevésbé lennénk irányíthatóak. és különben is: miért fontos ez a sok információ, ami ránk ömlik? csak elviszi a fókuszunkat. folyamatosan lefoglal, aztán fáradtak, kimerültek vagyunk mentálisan és nem is értjük, miért.

ezen kívül nagyon jó lenne, ha a nagy cégek nem követnék minden lépésünket, nem akarnának minden adatunkhoz hozzáférni, amit aztán eladnak hirdetőknek, miközben csinos kis adatbázist építenek rólunk.

amit megszüntetnék még: a chatprogramok. rémálom számomra a folyamatos chatelés. millió felület, mindenhol van chat. egyszerűen gyűlölöm. nem egy barátot veszítettem már el amiatt, hogy nem voltam folyton elérhető és nem gondoltam ezt egy értelmes kommunikációs formának. vagy sértésnek vették vagy egyszerűen csak nem írtak már, mert elfelejtődtem. szépen kikoptak az életemből. hogy ezek az emberek mennyire voltak igazi barátok, azt hagyjuk. persze nehéz ezzel manapság előjönni, mert nincs a környezetemben olyan ember, aki ezt értené és mindig, mikor nem válaszolok, nem vagyok elérhető, bennem van a rossz érzés, hogy a másik fél megsértődik. csakhogy ez engem mentálisan teljesen lemerít. sokszor azt érzem, hogy nem ad számomra annyit, mint amennyi energiát elvesz.

számomra ideális esetben chaten csak azt beszélnénk meg, mikor és hol találkozunk, aztán személyesen beszélnénk. meg néha valóban adódik olyan helyzet, hogy valamit megbeszélünk. viszont az esetek nagy része nem erről szól és nem igazán érdekelnek a vicces videók, a linkek, amiket én is meg tudok találni a neten, a súlytalan beszélgetések, mert a másik fél még 3-4 másik embernek írogat. rémálom, komolyan. ha emiatt antiszoc vagyok, akkor az vagyok. vagy csak nem találtam még meg azt az embert, akivel szeretnék 0-24-ben chatelni. talán van ilyen, de nagyon erősen kétlem.

néha szeretek eljátszani azzal a – számomra utópisztikus – gondolattal, hogy egyszer ez mind megszűnik és kezdhetünk mindent elölről. hátha akkor majd jobban csináljuk.

kapcsolódó hívószó

hozzászólások

2 responses to “bezzeg régen…”

  1. Hector avatar

    Nagyon tudok menni ezzel a chat-es állásponttal! Az örökös elérhetőség mítosza mára pont ilyen nyakatekert módon figurázza ki a valódi törődést. Az is roppant frusztráló hogy abból vonunk le következtetéseket, hogy láttamozta-e valaki az adott üzenetet és ha nincs reakció, akkor azonnal kombinálunk, hogy „jó de ha látta lagalább küldjön már egy lájkot”.
    Sok pici, mikrostresszt építettünk be a saját életünkbe és aztán csodálkozunk ha állandóan idegenben vagyunk vagy szorongunk azon ki mit gondol(hat).

    Általános iskolás koromban még voltak levelezőtársaim. Akkortájt nem is lehettünk biztosak benne hogy egy-egy válaszunkat nem keverte-e el a posta. Az egyszerűbb világ egyszerűbb bizonytalanságoklal bódított.
    🙂

    1. emocionauta avatar

      örülök, hogy valaki érzi, érti, miről írok. 🙂 kicsit azóta is kattogott bennem, hogy itt most én vagyok a nem normális, vagy a világ. mert olyan, mintha én nem lennék normális. most megnyugodtam, hogy más is érzi ezt, jól jött ez a visszajelzés.

      levelezni én is szeretek, neten is. az egy lassabbb, elmélkedősebb kommunikációs forma. ráadásul ott az ember átszűri magán, hogy mi az, ami tényleg említésre méltóan fontos pár nap vagy hét távlatából is. chaten viszont sokan minden történést azonnal odadobnak a másiknak, ami csak egy ventilálás, és neki ugyanis biztos jólesik, de erre nincs kapacitása a másik embernek. vagy csak olyanokkal, akik nagyon közel állnak hozzánk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük